Szakmai nap és kiállítás a ClowNexus zárásaként

2023. október 17.

Az Európai Unió Kreatív Európa programjának támogatásával 2020-ban indult útjára a ClowNexus projekt. Az ebben részt vevő 7 ország bohócdoktor szervezetei szakértőkkel és gyógypedagógusokkal együttműködve keresték annak lehetőségeit, hogyan lehet művészeti eszközökkel olyan speciális programot létrehozni, amellyel meg tudják szólítani a demenciával élő idős embereket, valamint az autizmus spektrum zavarban (ASD) érintett gyerekeket, és kutatták azokat a módokat, hogyan lehet az érzékelés (ének, zene, tapintás) élményén keresztül segíteni. 

A 3 éves nemzetközi projekt a végéhez ért, aminek eredményeiről, tapasztalatairól egy szakmai nap keretében számoltunk be az együttműködő intézmények gyógypedagógusaival és mentálhigiénés szakembereivel közösen.

Ehhez kapcsolódóan Pillantások, érintések címmel a Prizma Általános Iskola és Óvoda, EGYMI Dózsa György úti épületében, a Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona Baross utcai telephelyén és a pécsi Szent Lőrinc Gondozóotthonban készült fotográfiákból nyílt kiállításunk az Európa Pontban, amit három héten keresztül tekinthettek meg az érdeklődők.

kerekasztal beszélgetés a demenciával élők számára tartott foglalkozásokról - Szabó Rita, Balikó Helga, Cseke Enikő, Kiss Andrea és Gelencsér Tünde

kerekasztal beszélgetés az autizmussal élő gyermekekkel való foglalkozásról - Gerle Andrea, Rácz Hajnalka, Egyed Barbara, Mangold Roland

fotó: Koncz Márton

Fotó: Éder Vera

abaton-monitoring