2001 óta bohócdoktor

• Hogyan kerültél annak idején a bohócdoktorok közelébe?

A pályám elején kőszínházban dolgoztam, de egy idő után azt éreztem, nem ez az én utam, ezért „levezetés” gyanánt a bábszínészet mellett döntöttem. Öt évet töltöttem a Vaskakas Bábszínházban, ezt követte a kecskeméti Ciróka Bábszínház. Ekkor találkoztam a Waldorf tanárképzésén Zboray Antónia táncművész-drámapedagógussal, aki Greifenstein János kollégája volt. Jancsi akkor már néhány éve elindította itthon a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt és épp új embereket toboroztak. Jelentkeztem, Csatári Évával, Horváth Verával, Bakos Évával egy évfolyamba nyertem felvételt. Fiatal voltam, kellett a pénz. Így kezdődött... De azért azt is tegyük hozzá, hogy bár a döntés nem volt tudatos, szinte a génjeimben van a segítő szándék és a védelmező ösztön. A családom egyik ágán csupa védőnő, bába, ápolónő, főnővér, szülész-nőgyógyász sorakozik. Édesanyám is ápolónőként dolgozott, gyakran három műszakban és nemegyszer magával vitt engem is a kórházba. Rajta keresztül valahogy belém ivódott, hogy az emberek azért vannak kórházban, hogy jobban legyenek. Felnőttként szerettem volna, hogy ennek a gyógyító, jobbító tevékenységnek én is a részese legyek.

• Mi az, ami miatt szereted ezt a munkát?

A teljes szívedet, mindenedet oda tudod adni a rászoruló gyermekeknek és idős embereknek, de közben ugyanezt vissza is kapod tőlük. Találkoztam olyan történetekkel, együtt tudtam lenni ideig-óráig olyan családokkal, gyerekekkel, amik örök feltöltődést adtak. Vannak például olyan gyógyszerek, amik csak megfelelő véráramlásban és pulzusszámnál adhatók be a gyermeknek akár fecskendő, akár oldott formában, mert csak így tud eljutni a hatóanyag a szervekhez. Nem egyszer történt meg, hogy az egész orvosi személyzet ott állt az ajtóban, várva arra, hogy az általunk „felpörgetett” gyermeknek beadhassák a sok esetben életmentő gyógyszert. Rengeteg személyes történetem van, de nekünk, bohócdoktoroknak meg kellett tanulnunk, hogy ne vigyük haza a problémákat, a fájdalmakat. Kialakult bennem egy automatizmus: mihelyt kilépek a kórházból, töröl az agyam. Máskülönben nem tudnál a szívedben ennyi fájdalommal, katasztrófával, traumával együtt élni. A mi dolgunk az, hogy tovább éljünk és hogy tovább éltessünk.

• 22 év alatt soha nem érezted azt, hogy nem tudod tovább csinálni?

Természetesen voltak ilyen periódusok, de az alapítványnál vannak pszichológusok, akikhez fordulhattam és akik segítségével összekaphattam magam. Amikor a fiam nyolcéves volt, találkoztam egy kisfiúval, aki egy napon született vele. Vészes izomsorvadása volt, már csak a nyakizmát tudta mozgatni, tudtuk, hogy fél évnél tovább nem fog élni. Ez engem olyan mélyen érintett meg, hogy utána két hónapig nem tudtam dolgozni. A szakembereknek köszönhetően megerősödve kerültem ki ebből az állapotból, olyannyira, hogy a civil életemben is mindenféle fő- és mellékállásaim a szociális, segítő szférában voltak és vannak, elvégeztem például egy szociális szakgondozói képzést és tíz évig voltam óvó bácsi is. Nekem így kerek a világ.

• Mit jelent számodra a bohóc?

Mielőtt megkaptuk a certifikációt Bécsből, különböző vizsgákat kellett letennünk és azt is meg kellett fogalmaznunk, mit jelent számunkra a bohóc. Azt írtam, hogy a bohóc a különböző dimenziók között átjárni képes személy, aki megjárja a lélek minden bugyrát – és mindezt gátlástalanul teheti meg. Ő az, aki a révésszel átmegy a túlpartra, de nem fizeti meg a vámot és aztán visszajön. Nevezhetnénk egy fajta szélhámosnak is. Egy jóindulatú svindler, aki a határmezsgyén mozog, aki a humor legvégső határáig elmerészkedik. Teszi mindezt egy kórházban. De eközben iszonyatosan figyel arra, hogy ne boruljon fel egy infúziós állvány, hogy a beteg gyermek biztonságban érezze magát, hogy a szülő is kiengedjen kicsit, hogy a kórházi dolgozók munkáját ne zavarja. Az a feladatunk, hogy egy éteri világot és egy flowt teremtsünk meg, amiben dolgozunk és létezünk és az utánunk ott is maradjon. Elképesztően sokat számít a munkánkban a hit. A hit egymásban, a közös működésben. Egyszerre vagyunk varázslók, színészek, gyógyítók és empatikus, érző emberi lények. Ebben hiszünk és abban a jobbító. gyógyító küldetésben, amivel bemegyünk és amit magunk mögött hagyunk egy kórházban, egy gyermek ágya mellett, egy édesanya szívében és szemében, egy kétségbeesett apa kézfogásában. Ezt jelenti számomra a bohóc.

• Mennyit és hogyan változott a működés ez alatt a 22 év alatt?

Más lett, épp úgy, ahogy a világ is. Elképesztően gyorsan változik minden körülöttünk. Ez természetesen kihatott ránk, a kórházak működésére, a munkánk elfogadására és befogadására. Azt gondolom, jóval professzionálisabb lett a csapat és a működés. Együtt gyorsultunk a világgal. Régen valahogy több idő jutott egymásra.