DR. BIM-BAM

Horváth Veronika
„Hálás vagyok a bohócomnak, hogy a spontaneitásával és életigenlésével minden nehézségen átvágtat.”
  • Mióta dolgozol az alapítványnál?

2001 óta vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy a bohócdoktori hivatást gyakorolhatom. Már előtte sokat hallottam róla, és amikor lehetőség volt rá, elmentem felvételi workshopra. Máig nagyon hálás vagyok érte, hogy sikerült bekerülnöm az - akkor még kis - csoportba, és hogy azóta is tagja lehetek ennek a csodás csapatnak.

  • Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

Máig ugyanaz a legnagyobb kihívás, mint a kezdetekkor; hogy a lehető legrövidebb idő alatt kitapasztaljuk, megérezzük, mire van a bent levő gyereknek, szülőnek, személyzetnek a legnagyobb szüksége ahhoz, hogy ki tudjon mozdulni abból az állapotból, amiben van, hogy repülni, szabaddá lenni, mosolyogni segítsük, vagy egyszerűen csak megérintsük a lelkét.

  • Mi a legmeghatározóbb emléked az elmúlt évekből?

Amióta elindult az Intenzív Mosoly program, ahol műtét vagy CT-vizsgálat előtt teszünk meg mindent, hogy a gyerekek a lehető legoldottabb állapotban kerüljenek a műtétre vagy a vizsgálóba, számtalan olyan élményem volt, ahol az elején feszült, félő, síró gyerek és az ugyanolyan állapotban levő szülő hangulatát sikerült annyira megváltoztatni, hogy maga a műtét vagy vizsgálat már nem tűnt annyira „rettenetesnek”. Ez mindig felelmelő érzés.

  • Mi az, amit a bohócodtól tanultál a civil életben?

Most, amikor az utóbbi években annyi minden olyan történik velünk és körülöttünk nap mint nap, ami elkeserítő vagy félelmetes, még hálásabb vagyok a bohócomnak, hogy a spontaneitásával és életigenlésével minden nehézségen átvágtat, minden helyzetből kikeveredik és ezzel példát mutat nekem is.